Vonattal érkeztünk Budapestről, majd a fent látható épületnél kezdtük a napot. Sajnos ezúttal sem tekinthettük meg belülről, mert éppen elsőáldozással egybekötött misére gyülekeztek a hívők. A szemerkélő esőben azért készült pár fotó, aztán nekiláttunk az aznapra tervezett, nagyjából 16 kilométernek. Bemelegítésnek aszfalton kanyarogtunk Nagyesztergárig. Ott egy kis kitérővel megtekintettük a késő barokk stílusban épült római katolikus templomot, valamint az elég leromlott állapotban lévő Purgly-kúriát. A község határába érve aztán megálltunk egy kis pihenőnél, ahol Zsu hódolhatott kicsit hintázás iránti szenvedélyének.
A települést magunk mögött hagyva hangulatos erdei úton folytattuk a túrát, ahol rövidesen a Gaja patak csörgedezésére lettünk figyelmesek. Hosszan kanyarogtunk mellette, ami nagy segítség volt, ugyanis, ha csak a jelzésekre hagyatkoztunk volna, akkor bizony nem mindig találtuk volna a helyes utat. És ez az állítás sajnos a további bakonyi szakaszokra is igaz.
A vízfolyás mentén - néhol derékmagasságig érő gazban, - lassan megérkeztünk a következő településünk, Bakonynána felé vezető műútra. A kék sáv jelzést elhagyva beballagtunk a kocsma épületéhez, ami elméletileg mostanság vendégházként használják. Éppen kilépett valaki az ajtaján, és mi gyorsan be is kéredzkedtünk pecsételni. Ekkor esett le, hogy ez már nem is kocsmaként üzemel, és mint később kiderült a pecsét kint lógott az épület melletti kapun, bélyegzőpárnával együtt. Pecsételés után a közeli buszmegállóban fogyasztottuk el az ebédünket.
A települést elhagyva továbbra is a Gaja mellett ballagtunk, majd nemsokára megérkeztünk a napunk leglátványosabb képződményéhez. Ez nem más, mint a patak legnagyobb - Római fürdőnek nevezett - vízesése. Hosszabb időt ott töltöttünk, hogy alaposan körbejárhassuk a területet. A jó időnek köszönhetően többen is felkeresték a helyet. Míg mi ott tartózkodtunk legalább egy tucat ember megfordult, és még mikor tovább indultunk akkor is több arrafelé tartó kirándulóval találkoztunk. A hely szépségéről pedig az alábbi fotó tanúskodik: (továbbiak a bejegyzés végi galériában találhatóak)
A vízesést magunk mögött hagyva a jelzések a patakot keresztezve vezettek bennünket. Híd nem lévén egy vastagabb faágakból összeállított építmény hivatott arra, hogy száraz lábbal átkelhessünk a vízfolyáson. Ezt mi nem találtuk elég stabilnak, így a cipőt ledobva, mezítláb egyensúlyoztunk át a kavicsokon. Az első lépéseket szép lassan tettük meg kiélvezve a helyzet minden pillanatát. Ahogy azonban egyre többet tartózkodtunk a vízben, úgy kezdett egyre kellemetlenebbé válni a hideg víz. A túlparton hamarjában megszárítottuk lábunkat s folytattuk az utat.
Továbbra is a folyócska mellett bandukolva érkeztünk meg a Jásd határában található Szentkúthoz. Az itt fakadó forrás vizét elődeink gyógyító hatásúnak tartották, ma azonban vízművet szolgál ki. Mellette 1837-ben épült kis kápolna áll, istentiszteletre alkalmas szabadtéri oltárral, Kálvária-dombbal. Mindez elkerítve áll az erdő szélén. Készítettünk néhány fotót a helyről, majd elindultunk az egyre hangosabb zene irányába.
Már korábban is hallottuk a Jásd felől érkező muzsikát ami, mint később kiderült a helyi Búcsú egyik kísérőprogramjához tartozott. Ezt már a kocsmában a pultos hölgytől tudtuk meg, akivel italrendelés közben váltottunk pár szót. Nem sokan bolyongtak egyébként a rendezvényen, majdhogynem több volt az árus, mint a vendég.
Mivel a mai napon már nem terveztünk tovább menni, hosszasan elidőztünk az egységben. Közben kipróbáltuk mindkét pecsétet, s végül a az újabbikkal bélyegeztünk a füzeteinkbe. Ottlétünk alatt egy társunk is befutott, aki azonban hamar elhagyta a falut, mivel még jó néhány kilométert szeretett volna legyalogolni aznap. Pár percet azért sikerült beszélni vele.
Miután elfogyasztottuk az italainkat, otthagytuk az egységet, és felderítettük a helyi bolt nyitva tartását, valamint sétálgattunk kicsit a településen. Ez után elfoglaltuk szállásunkat, amihez kis tanakodás után - korábbi terveimhez képest, - a Szentkút melletti kis tisztást választottuk. Igazi luxuskörülmények fogadtak, ahhoz képest, hogy vadkemping volt: akadt tábori WC, és folyó víz is melyeket ki is használtunk.
Hamarjában felállítottuk a sátrunkat, majd készítettünk egy-egy forró levest vacsora gyanánt. Mikor már kezdett sötétedni, bebújtunk a hálózsákba, hogy kipihenjük a nap fáradalmait.
Az alábbi képre kattintva további fotók tekinthetők meg a napi túránkról:
 |
| 2014.06.01., OKT VI., 1. nap (Zirc-Jásd) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése