Reggelizés nélkül keltünk útra, az étkezést a nagyjából 4 kilométerre levő Geszetesi várnál terveztük megejteni. Odafelé, az erdőben sétálva őzzel is találkoztunk, ami külön öröm volt, ugyanis az elmúlt napokra nem volt jellemző az ilyesmi. A vár - ami egyébként turistaházként üzemel, - már jó ideje zárva tart, így csak a kerítéssel elcsúfított falakat tudtuk megtekinteni. A Kéktúrának pecsételőhelye is működne a helyszínen, de a zárva tartás miatt az is szünetel ideiglenesen. Így hát kissé csalódottan kerestünk egy padot és elfogyasztottuk kiadós reggelinket, majd továbbindultunk Várgesztesre.
Aszfalt úton közelítettük meg a települést, ahol felkerestük az egyik boltot igazolópecsét reményében, majd dolgunk végeztével útra keltünk. Érintve a kis horgásztavat, ahol teknősök napoztak már ismét az erdőben voltunk. Szép kilátás reményében letértünk a Kékről a Zsigmond-kő irányába. Elállt egy pillanatra a lélegzetem, mikor felértem: előttünk Várgesztes, a fölé magasodó dombon a vár, jobbra tekintve pedig Oroszlány felé láttunk el jó messzire. Nézelődés közben kicsit ki is pihenhettük a feljutás nehézségét.
Rövid idő múlva továbbindultunk a Mátyás-pihenőhöz, ahol ismét le kellett ülnünk picit. Igazi megpróbáltatásnak éreztük ezt a napot, olyan érzésünk volt mintha hátrafelé haladnánk.. Ezután a K jelzés mellett futó aszfalt utat választottuk, kicsit könnyítve saját dolgunkon. Kisvártatva ismét az erdei és helyenként igen törmelékes úton ballagtunk. Az úton haladva érintettük a Rockenbauer Pál Emlékfát - faragott arcmásával és feltételezve a túrázók tiszteletét kifejező saját felszögelt kitűzőikkel.
A Kis emlékhelyet magunk mögött hagyva rövid kitérőt tettünk a Vitányvárhoz. Hátrahagytuk zsákjainkat és nekivágtunk az emelkedő ösvénynek. Ahogy a vár tövéhez értünk, egyre csúszósabbá vált az út az apró kőtörmeléktől. A felrobbantott vár lakótornyának falai még így is állnak, köveit építkezés céljára felhasználták, elhordták.
A Kékre való visszatértünk után, zsákjainkkal ismét felfelé haladtunk. Szembetalálkoztunk egy kisebb túrázó csoporttal, épp az általunk imént elhagyott vár felé igyekeztek. Nehezen bírtuk a menetelést, többször meg kellett állnunk. Az emelkedő lassan megenyhült, majd fakitermelők keltette zaj közepette értük el a Körtvélyespusztai temetőt, mely évtizedek óta elhagyatottan áll.
Következő érdekességként a kb 500 m hosszú Mária-szakadék mentén haladtunk, amelyet az egykor nagy vízhozamú Csákány-patak mosott ki. Félelmetes belegondolni a víz erejébe, amivel a szurdok alján látható formákat létrehozta.
Kiérve az erdőből már rétek mellett haladtunk. Kevés árnyékot nyújtó útszakasz következett, egy fát találva, alatta megpihentünk kicsit. Itt vettem észre magamban egy kullancsot, jobban megvizsgálva rögtön el is távolítottuk. A túránk során folyamatosan ellenőriztük magunkat, az utolsó napra csak sikerült összeszedni egyet.
Tovább ballagva elértünk a hajdani Birkacsárda épületét, majd az 1-es főutat keresztezve Szárliget felé haladtunk. Célunkhoz közeledvén tanyák peremén vezetett az út, láttunk méneseket, kecske- és birkanyájakat.
A település vasútállomásán először a jegyeinket vettük meg, majd az állomásépület egyik párkányára kihelyezett bélyegzővel elvégeztük a hosszú túránk utolsó pecsételését.
Erre a napra nagyon sok látnivalónk akadt - jóval több, mint az előző napra, ami miatt jó sok kilométert bevállaltunk, és ami miatt e utolsó nap sokat küszködtünk.
Összességében azért elmondható, hogy nagyon jól éreztük magunkat kicsiny országunk eme szegletében. Nagyszerű embereket ismerhettünk meg ezalatt a 6 nap alatt, és a Kéktúra útvonalának is újabb szeletét tanulmányozhattuk behatóbban. Legjobban a Gaja-szurdok Bodajk és Fehérvárcsurgó közötti szakasza tetszett, ott éreztem a legjobban magam, szívesen visszamennék akár most is, ha tehetném.
Ezekből az élményekből táplálkozva, erőt merítve újabb szakaszbejárást tervezünk rövid időn belül.
Túránk utolsó napján készült fotói:
 |
| 2014.06.06., OKT VI., 6. nap: Kőhányáspuszta - Szárliget |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése