2014. április 24.

KOPPÁNY

Tavaly ősszel a Koppány teljesítménytúra keretein belül ellátogattunk a Koppány-völgybe. A túra napján debütált a túrával azonos nevű jelvényszerző túramozgalom, melynek igazolófüzetét akkor meg is vásároltuk. A teljesítése különböző elfoglaltságaink miatt mindig csak tolódott, végül megállapodtunk, hogy a húsvéti hosszú hétvégét kihasználva végre pontot teszünk az ügy végére. Két napra, kényelmes tempóra terveztük meg a kirándulásunkat. E két napunk beszámolója következik.

2014. április 16.

Andezit 30

Majd félszáz kilométer megtételével és kevesebb, mint 5 óra alvás után újfent bakancsommal a lábamon találtak rám a nap első sugarai. Az előző másfél napot Gyomaendrődön töltöttem, ahol a hagyományos Hamahama túlélőtúránkon vettem részt. A vasárnapi napot pedig Zoli és Józsi ajánlására egy kis Cserhát beli túrázásra szántam. Budapestről Galgagutára Józsi kocsijával érkeztünk meg, ő Zolival továbbment Becskére, a cél helyszínére, Zsuval pedig nekiláttunk a majd 30 kilométeres távnak. A nevezés most kicsit döcögősebben ment, mint az egyesület korábbi túráján amelyen részt vettem, de így is az odaérkezésünkhöz képest perceken belül útnak is indulhattunk.

2014. április 15.

Éjszaka a Körös-vidéken

5. Hamahama túlélőtúrámra való készülgetés közbe, egyik este a honlapot látogatva figyeltem fel arra, hogy új helyszínt kapott a bázis. A Cserhátban nem engedélyezték a túra megszervezését, de pár nap alatt szinte a nulláról sikerült egy új eseményt felépíteni a szervezőknek. A bázist Gyomaendrőd egyik iskolája biztosította, a pálya a Körös mentén Szarvasig nyúlt, ezen a területen kellett minél több állomást érintenünk. A PINGWIN csapatot ezúttal is három tag alkotta: Dzseko, az öccse, Tomi, valamint jómagam.


A fenti képpel egy szó nélkül összefoglalható a túra. Nagyjából ezt láttuk egész menetelésünk során, már amikor 8-10 méternél messzebb láttunk.

2014. április 3.

Óbudai Körtúra 35

Kora reggel indultunk útnak Zsuval, hogy részt vehessünk a Zöld Gömb Sportklub által szervezett Óbudai Körtúrán. A startnak helyet biztosító Árpád Gimnázium felé haladva meglepődve tapasztaltuk, hogy rajtunk kívül senki sem igyekszik a helyszínre. Legalábbis, a mi általunk igénybe vett járaton egyetlen túrabakancsos lélekkel nem találkoztunk. A buszról már néhány, az iskolaépület előtt készülődő túratársra lettünk figyelmesek, köztük egy ismerős arc is feltűnt. Józsi volt az, akiről azt hittük már féltávnál fog járni mire mi odaérünk. Gyorsan beneveztünk mi is, és hármasban indultunk neki a túra 35 kilométeres távjának.

Dél-Börzsönyi kilátások 30

Egy szál magamban indultam reggel a Nyugati pályaudvar irányába. Ismerősre nem nagyon számíthattam, de azért figyeltem a peronon a 7:07-es vonatra felszállókat, hátha mégis akad köztük egy. Végül így érkeztem Zebegénybe és a túra alatt is csak, néhány alkalmi társam akadt. Előneveztem, ezért a túra eleji papírmunkán nagyjából 12 másodperc alatt túljutottam, és nem maradt más dolgom, minthogy felmarkoljak egy szelet rétest és el is indultam az úton.