Éjszaka a Körös-vidéken

5. Hamahama túlélőtúrámra való készülgetés közbe, egyik este a honlapot látogatva figyeltem fel arra, hogy új helyszínt kapott a bázis. A Cserhátban nem engedélyezték a túra megszervezését, de pár nap alatt szinte a nulláról sikerült egy új eseményt felépíteni a szervezőknek. A bázist Gyomaendrőd egyik iskolája biztosította, a pálya a Körös mentén Szarvasig nyúlt, ezen a területen kellett minél több állomást érintenünk. A PINGWIN csapatot ezúttal is három tag alkotta: Dzseko, az öccse, Tomi, valamint jómagam.

A fenti képpel egy szó nélkül összefoglalható a túra. Nagyjából ezt láttuk egész menetelésünk során, már amikor 8-10 méternél messzebb láttunk.

Azért ennél élménydúsabb volt a túra, a főbb történéseket alább írom.

Kicsivel éjfél előtt indultunk, és egy rövid, városon belüli bolyongás után betértünk egy sörre az utunkba eső kocsmába. Ez a tevékenységünk nem volt zökkenőmentes, ugyanis mire odaértünk, azt zárva találtuk, de egy helyi, nagyjából velünk egykorú srác kinyittatta nekünk az egységet. A pultos hölgynek kis házi pálinkával háláltuk meg a túlórát.

Folyadékpótlás után elindultunk, hogy felkeressük az első őrzött pontunkat - közben azért pár helyszínt még felkerestünk. Miután rátértünk a Körös északi gátjára - magunk mögött hagyva a város fényeit is - elért bennünket a fáradtság azon szintje, hogy már-már aludtunk menet közben. Így egész véletlenül vettük észre, hogy már meg is érkeztünk az állomásra. A startban megadott időhöz képest több, mint fél órával korábban értünk a helyszínre. A pontosságért járó pluszpontokra azonban igényt tartottunk, úgyhogy a rendelkezésünkre álló időt alvással töltöttük.

Ébredésünk után le is jelentkeztünk a pontőröknél és frissen, kipihenten nekiláttunk a feladat végrehajtásának: 25 db kitűzőt kellett 2 perc alatt feltűzni egyikünk pólójára. A próbababa szerepét Tomi vállalta, nem mérlegelve a lehetséges sérülések lehetőségeit. Ez utóbbira nem került sor, és a feladatot is tökéletesen sikerült teljesítenünk. Így maximális pontszámmal hagytuk el a helyszínt, és a rövidke alvásnak köszönhetően már attól sem tarthattunk, hogy menet közben lecsukódik a szemünk.

Második pontnak a Hortobágy-Berettyó árvízkapujánál levő állomást szemeltük ki. Hosszas gyaloglás után, már pirkadatkor értünk a ponthoz. Egészen pontosan érkeztünk, így nem kellett várakoznunk sehol és a plusz pontokat is bezsebelhettük. A feladatunk a Tabu nevet kapta, melynek lényege, hogy egy adott kifejezést - néhány tiltott szó kihagyásával - körülírja egyikünk, a többieknek pedig ki kell azt találni. Én vállaltam magamra a körülíró szerepét és ötből négyet sikeresen el is tudtam magyarázni a fiúknak. Az irodalom nem az erősségem..

Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy nem távolodunk tovább a bázistól, hanem inkább visszafelé indulunk és az ottani pontokat gyűjtjük be. Visszafele úton már láttuk a végeláthatatlan gátat, melyen idáig is jöttünk. A Peresi tájházat vettük célba, amelyhez hosszú aszfaltcsík vezetett. Előttünk semmilyen jelentős tereptárgy nem láttatta magát ezért úgy tűnt nem is haladunk, aztán mikor végre az oda vezető leágazáshoz értünk, fellélegeztünk, hogy nem csak egy helyben jártunk.

E ponthoz is jóval korábban érkeztünk, mint amit az előzőnél megadtunk, így még mielőtt bejelentkeztünk volna bejártuk a környéket néhány plusz pont begyűjtése érdekében. Mikor elérkezett a mi időnk lejelentkeztünk a pontőrnél, aki tájékoztatott bennünket az elvégzendő feladatról. Első hallásra nem is tudtam volna megfogalmazni, hogy mi is a feladat, de készséggel elmagyarázták a többiek, hogy mi az a négyütemű fekvőtámasz. Olyan régen csináltam már, hogy nem is emlékeztem rá, hogy létezik ilyen. Dzseko és én lettünk a két megtiszteltetett, hogy végrehajtsunk két perc alatt, fejenként 25-25 db ilyen mozdulatsort. Végül csak 49 sikerült, de én még ennyit sem vártam a nehéz bakancsunk és a jó néhány kilométert megjárt lábainkkal. Miután kifújtuk magunkat, letelepedtünk egy közeli padra és elfogyasztottuk jól megérdemelt - fogjuk rá - tízórainkat.

További kilométereinket az idefele is igénybe vett műúton tettük meg. Keresztezve a gátat egy valamikori kompátkelőhöz értünk. Ott ismét megcsillogtathattam irodalmi tehetségemet. A Körös ezen oldalán található pontnál egy József Attila vers összekevert sorainak helyes sorrendbe való helyezése volt a feladat - kiszűrve a néhány nem oda illőt. Végül egy kis Unicumot segítségül hívva sem sikerült tökéletesre megoldani a feladatot - elég kevés pontot zsebeltünk csak be. A megérkezés időpontját is elvétettük cirka 1 óra 10 perccel, amit nem szerettünk volna kivárni, úgyhogy ezekről a többletpontokról is lemondtunk.

A nem túl sikeres feladatvégzés után következett számomra az egész túra legizgalmasabb része, a kenuval való átkelés a folyón. Korábban még sosem használtam ilyen eszközt, és vízzel kapcsolatos korábbi élményeim miatt nem is voltam túl bizalmas velük kapcsolatban. Méreteink miatt szerencsére katamarán jellegű egységet kaptunk, amiben akadt valamennyi biztonságérzetem. Néhány evezőmozdulat után már át is értünk a túlpartra, ahol megszabadultam a vízre szállás előtt gondosan magamra rögzített mentőmellényemtől. Az ott kapott feladatban csak megfigyelőként vettem részt, a Jakab fivérek remekeltek: Dzseko hajtogatási, Tomi pedig dobási technikájával. Papírrepülő hajtogatásról, majd annak egy adott pályán való reptetéséről szólt ez a feladat. Maximális pontszám birtokában másztunk vissza a kenuba, és eveztünk a túlsó partra, az otthagyott táskáinkért.

Már csak egy pont maradt vissza, amelyet érinteni kívántunk, úgyhogy elindultunk vissza a gáton, Gyomaendrőd felé. Úgy tűnt soha nem lesz vége az utunknak, csak a kilométerkövek adtak némi támpontot. Végül csak elértük a műutat, amin jobbra fordulva beértünk a városba, majd az utolsó érinteni kívánt pontunkat kerestük. Kis kérdezősködés után rá kellett döbbennünk, hogy teljesen rossz helyen járunk. Sarkon fordultunk tehát és harmadjára is átkeltünk a Körös hídján, majd tovább ballagva elértünk a Telekparti Szabadidőpark kapujába. Az ottani feladat íjászkodás volt - számomra ez is új dolog kipróbálását jelentette. Életem második lövésével sikerült 40 pontot szerezni a csapatnak, úgyhogy a többiek csak szórakozásból lőttek célba.

Utolsó pontjainkat begyűjtve visszatértünk az éjszaka már érintett kocsmába, hogy egy ital mellett leellenőrizzük az összes papírunk helyesen  lett-e kitöltve, valamint hogy Tomi kifaraghassa az egyik transzferfeladatként kapott fadarabból az elképzelt totemünket. A papírjaink hiányosságot mutattak - az egyik menetlevelünket sehol sem találtuk. Táskáinkat végigtúrtuk, de ott nem volt, az utolsó pontnál is leellenőriztük, de ott sem hagytuk, és mire beértünk a célba, addigra ott sem adta le senki.

E hideg zuhany után vettünk egy hideg zuhanyt, majd megtisztulva vártuk a vacsorát. Én közben már pakoltam össze a holmimat, mivel még az este folyamán visszautaztam Budapestre. Végül nem is tudtam megvárni az étkezést, mert nem szerettem volna lekésni az utolsó járatot és még majd 5 kilométeres séta várt rám..

Az eredményhirdetésről csak tudósítás alapján tudok írni. Annyi biztos, hogy kaptunk különdíjat a totemre, és ki lettünk emelve, mint a majdnem az egész pályát bejárt - de, az elhagyott menetlevél miatt - helyezést el nem ért csapat. Sebaj, legalább híresek lettünk. Lassan hagyományt teremtünk eme akciónkkal.

Dióhéjban ennyi történt velünk a túra során. Nekem előtte fenntartásaim voltak a helyszínnel kapcsolatban, és a jelentkezett csapatok számát elnézve mások is hasonlóan vélekedtek. Több oka volt mégis, hogy elmentem a túrára, és azt kell mondjam nem volt rossz döntés. Nagyon kellemeset csalódtam az Alföld ezen részében. A feladatokat is nagyon jól eltalálták a szervezők, bár némelyik kifogott rajtunk. Aki az utolsó előtti pillanatban történt változás miatt nem jött el a túrára az bánhatja, nagyon jól sikerült a szervezés.

Ősszel folytatás a Pilisben - remélhetőleg abba nem fog belerondítani senki.

További fotók:

2014.04.10-13., Hamahama, Körös-vidék