2014. április 3., csütörtök

Dél-Börzsönyi kilátások 30

Egy szál magamban indultam reggel a Nyugati pályaudvar irányába. Ismerősre nem nagyon számíthattam, de azért figyeltem a peronon a 7:07-es vonatra felszállókat, hátha mégis akad köztük egy. Végül így érkeztem Zebegénybe és a túra alatt is csak, néhány alkalmi társam akadt. Előneveztem, ezért a túra eleji papírmunkán nagyjából 12 másodperc alatt túljutottam, és nem maradt más dolgom, minthogy felmarkoljak egy szelet rétest és el is indultam az úton.


Mielőtt azonban még nagyon belendültem volna, magam elé engedtem néhány társat. Ennek oka, hogy még sohasem jártam ezen a túrán, hovatovább még a Börzsönyben sem koptattam soha a bakancsom talpát. Eme biztos tudás birtokában úgy döntöttem, inkább ezt választom az olvasgatás és a térkép böngészése helyett.

Nagy lendülettel haladtam az elején, próbáltam tartani az iramot a nálam nyilván edzettebb társakkal - ennek a nagy nekiiramodásnak viszont később a kárát élveztem. Kővel kirakott szerpentinút végén a Trianon-emlékműhöz érkeztünk meg, amely mellett a Kálvária kápolna ékeskedik. Az építményeket, valamint a kínálkozó panorámát hosszan csodáltam, majd - mielőbbi újabb látogatást remélve, - tovább indultam. Útközben jobbnak láttam, ha saját magam is követem az itiner útmutatását, mivel már jártam pórul úgy, hogy másokat követtem. Fél szemmel a papíromat olvasva, fél szemmel az utat figyelve kapaszkodtam fel az első ellenőrzőponthoz, a Bodzás-pihenőhöz. A pontot elérők jutalma egy csomag PEZ cukorka volt.

Csak annyi időre álltam meg, amíg a pecsételés tartott, rögtön indultam is tovább. A korábbi meredek felfelé való menetelés után hasonló meredekségű, de a mi útirányunk szerint lejtős részen ereszkedtem le az Ernő-forrásig. Ezután az általa táplált vízfolyás mellett, majd a Zebegény felett húzódó földúton közeledtem az újabb pont felé. Ahhoz azonban, hogy ténylegesen ott tudjam magam újabb jelentős szintemelkedőt kellett leküzdenem. Bár nem egy levegővel, de sikerült feljutnom a Borostyán-kői pihenőig, majd közölték, hogy ez csak bemelegítés volt a következő emelkedőre. Pár szó erejéig maradtam erőt gyűjteni, közben megtudtam, hogy az itinerben közzétett szintemelkedő adat több, mint a valós érték - ez enyhe megnyugvással töltött el.

A következő szakaszon - ahogy ígérték - egyre magasabbra kanyargott az út alattam, míg el nem értem a 484 méter magas Szent Mihály hegy csúcsát. Rövid nézelődés után indultam is tovább és némi hullámvasutazás után meg is érkeztem a 4. ellenőrzőponthoz. E pont a Julianus-kilátó tövében rejtőzött, a jókedvű fiúk sportszeletet osztogattak az arra járóknak. Miután velük elvégeztem a kötelezőt, felbaktattam a kilátó csigalépcsőjén. Sajnos vékony párafüggöny mögé bújt a környék, de azért a közelebbi látnivalók szépen megmutatták magukat.


Az épület környékét a meredek lejtőn magamhoz képest viszonylag gyorsan lejutottam, és a következő pontig megteendő két kilométert szinte egy szempillantás alatt megtettem, pedig már kezdtem érezni a kezdeti nagy lendületem okozta kárt. A Kövesmezőt elérve hatalmas sereget pillantottam meg, akik éppen különböző feladatok megoldásán fáradoztak. Pillanatra azt hittem rám is ez vár, aztán rájöttem, hogy ők más túrát képviselnek. Az állomást elérve rövid, nem tervezett pihenésre "kényszerültem" - a személyzet éppen a szörpöt keverte az érkezőknek. Amíg vártam, ettem pár falatot és gyűjtögettem az erőt a további kilométerekre.

Volt is mire, a következő szakasz két pont közötti leghosszabb volt, így ezen kellett a legtöbbet gyalogolni - majdnem - megállás nélkül. Unatkozni azonban ekkor sem unatkoztam. Szép erdei utakon hullámvasutazva haladtam, és bár az itineremet nem is használtam, minden elágazásban tudtam a helyes menetirányt - köszönhetően a kiváló szalagozásnak. Az utolsó ereszkedős szakaszon egy kis forrásra (Király-kút) lettem figyelmes, melynek vizéből többen is a kulacsukat töltötték. Én is vidáman beálltam a sorba, és miután belekortyoltam a vízbe - a fura íze miatt,- kicsit alábbhagyott a lelkesedésem. Az itinerben a vizet kétes minőségűnek jellemezték, ami magyarázatot adott a furcsa bukéra, és úgy döntöttem, hogy csak vésztartaléknak fogom használni. Leírásom további tanulmányozása közben elértem a Budapest-Szob vasútvonalat, majd nemsokára az ötödik ellenőrzőpontot, a Gerendás-büfét is.


Rövid ebédszünetet tartottam mielőtt nekivágtam volna a következő emelkedőnek. Az előbbi pihentetőbb szakasz után könnyebben vettem az akadályt, mint a nekiiramodáskor gondoltam, és jóval rövidebbnek is éreztem a szakaszt, mint a térkép és az útvonaladatok jelezték. A pont előtt néhány száz méterre aszfaltozott utat is koptattam, és az utolsó műúton megtett méterek után a szemem elé is tárult a Rózsakunyhó, a hatodik ellenőrzőpont. Pecsételtetés után lecseréltem a forrásvizemet egy kis narancs szörpre és magamhoz vettem egyet a temérdek szelet zsíros kenyérből.

Kis pihenés után jóllakottan indultam tovább a szalagozást követve. Útközben a 40 km-es táv különvált a 30 kilométerestől, így a pontnál összeverődött kis tömeg nagyjából megfeleződött. Rövid gyaloglást követően egy kiterjedt vízfelület tűnt elő a fák közül. Ez a felület a Toronyalja-horgásztó víztükre volt, jelezve, hogy már nincs messze a következő állomás. Közvetlenül a pont előtt rövidke, de elég meredek emelkedőn voltunk kénytelenek felmászni.

Miután megkaptam az igazolásomat, váltottam pár szót az egyik pontőrrel, majd a papíromat zsebre vágva elindultam lefelé. Régebben mindig én ballagtam leghátul az ilyen lejtőkön, de utóbbi hónapok túrái alatt megtanultam hogyan is kell ereszkedni, így egy-kettőre lent voltam a lejtő alján. Átkeltem a korábban már érintett műúton majd egy rövid emelkedős erdei szakasz után a Békás-rét tisztásán gyalogoltam tovább. Rácsatlakozva a Kék sáv jelzésre egészen a Törökmezei halastóig gyalogoltam. Ott, mielőtt felkaptattam volna az utolsó ellenőrzőponthoz, tartottam egy utolsó, erőgyűjtő pihenést. Az emelkedő leküzdésében egy túratárs - tudtán kívül, de - sokat segített, a turistaházig szóval tartott, ezért fel sem tűnt a szintkülönbség. A pontnál a személyzet almával kínált, ami nagyon jól esett az hátra lévő kilométerek előtt.

A pecsételés után újfent egyedül baktattam a cél felé, közben már barátkoztam a vasúti menetrenddel. Erőm - a kezdeti rohanásomnak köszönhetően - csak arra volt elég, hogy egymás után tegyem a lábaimat és figyeljem a szalagozást. Megerősítést, a jó irányt illetően csak az időnként elkerülő társak jelentették. Végtelen hosszúnak tűnt már az út, de mikor végre megláttam Zebegény első házait, láttam, hogy már közel a vége. Ismerve a következő vonat indulási időpontját, tudtam, hogy a célban rám váró lakomát nem fogom tudni megejteni. Végigballagva a település utcáin rövidesen megérkeztem az iskola udvarára, majd rögvest a beérkeztető asztalhoz siettem. Rövid adminisztráció után meg is kaptam a szép oklevelem és a kitűzőmet, melyek birtokában rögvest sarkon fordultam és a vasútállomásra siettem. Ott nagyjából annyi időm maradt, hogy elpakoljam a felesleges dolgaimat, és már jött is a vonat amivel visszatértem Budapestre.

Ahogy ezen a túrán és a Börzsönyben tett látogatásom az első volt, úgy a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület rendezvényeit tekintve is első bálozó voltam. Le a kalappal az egyesület tagjai előtt, szerintem mindenre kiterjedően tökéletes túra volt. Az ellátmányok, az útvonal, annak a jelzése, mind-mind hibátlanra sikeredett. Köszönöm, hogy részt vehettem a túrán.

Dél-Börzsönyi Kilátások 30: táv: 30,3 km, szint: 1150 m, idő: 7:20

Túra közben készült fotóim az alábbi képre kattintva érhetőek el:
2014.03.29., Dél-Börzsönyi Kilátások 30

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése