Sümeg - Zalaszántó
A márciusi, merően szokatlan időjárás miatt elmaradt programunkat pótoltuk Zsuval április utolsó hétvégéjén. Az Országos Kéktúra Sümeg és Keszthely közötti szakaszát teljesítettük két nap alatt, kisebb-nagyobb kitérőkkel. Ebben, és a következő posztban külön-külön, a két nap történéseit írom le. A kép alatt az első nap beszámolója.
Kora reggel keltünk és indultunk útnak megpakolt táskáinkkal Sümeg felé, hogy megkezdhessük a menetelést. Keszthelyen át kellett szállnunk másik járatra, amire vártunk majd egy órát és, hogy hasznosan töltsük az időt, bemelegítésként ládáztunk egyet.
Keszthely
Az utóbbi idők negatív élményei után úgy döntöttünk nem fogunk multikkal foglalkozni, de jelen esetben mindegy volt mivel töltjük az időt. Felballagtunk a vasútállomástól a Balaton múzeumig, a multi hagyományos ládájának rejtekhelyéig. Talán a korai időpont, vagy a szombati nap miatt, nem nagyon voltak járókelők, így nyugodtan tevékenykedhettünk. A láda tartalmának átkutatása közben találkoztunk ládás pályafutásunk első Travel Bug-jával, de mivel célját nem ismertük, hagytuk tovább pihenni a helyén. Naplózás ajándékcsere, és a jelszóképzés instrukciójának magunkhoz vétele után, visszatértünk a vasútállomáshoz, mivel annyi időnk nem lett volna, hogy végigjárjuk a multi további pontjait. Azokat meghagytuk a túra végére, mivel nagyjából az összeset érinti a Kéktúra útvonala.
Kis várakozás után, felszálltunk a buszunkra, amire rajtunk kívül még vagy egy tucat túrázó is jegyet váltott. Egy óra múlva értünk Sümegre és mivel busszal érkeztünk, nem szerettünk volna külön lesétálni a vasútállomáshoz, ezért felkerestük a pályaudvarral szemben levő Korona Sörözőt, amelyben már múltkor is menedékre leltünk. Összekötve a kellemeset a hasznossal, egy hosszúlépés mellé kértünk pecsétet is az igazolófüzetünkbe a tulajdonostól, amit készséggel meg is kaptunk.
Miután letudtuk a papírmunkát és kiürült a poharunk, elindultunk napi célunk, Zalaszántó felé. Dél felé haladtunk a város utcáin, majd egy rövid szakaszt főútvonalon megtéve, poros útra kanyarodtunk le. Útközben rengetegszer megálltunk és hátranézve csodáltuk az egyre távolodó várat. Ahogy egyre jobban távolodtunk a várostól és a forgalmas főúttól, egyre inkább csak a természet hangjai hallatták magukat, ami nagyon felemelő érzés volt számunkra. Sokáig nem élvezhettük a dolgot, mivel rövid szakasz után ismét aszfaltútra tértünk rá. Ahogy haladtunk első megállónk felé, sok jármű került el bennünket, mindét irányba, jelezve, hogy népszerű kiránduló, pihenőhely felé tartunk. Nagyjából két kilométeres séta után el is értünk a Sarvaly erdészházhoz. Dél felé járt már az idő, ezért úgy döntöttünk lepihenünk kicsit és megebédelünk. Pad az épületnél nem volt, úgyhogy továbbálltunk a közeli Sarvaly-forráshoz. Ott egy hatalmas diáksereg tartózkodott, így az összes asztal foglalt volt, csak a forrás közvetlen közelében tudtunk letelepedni. Evés és egy kis szusszanás után felkerekedtünk és folytattuk utunkat. Pár száz métert haladtunk csak és ismét meg kellett állnunk, ezúttal egy geoláda miatt.
Sarvaly
Egy hatalmas bükkfa tövében volt a megállónk, ennek közelében található a rejtekhely. Rengeteg volt a fák között a szúnyog, ezért a lehető leggyorsabban próbáltuk megkeresni. GPS-t nem használtunk, a leírás is elegendő volt, hogy hamar megleljük. A napló kitöltése után választottunk egy csereajándékot, majd visszaléptem a fák közé, hogy visszarejtsem a ládikát a helyére.
Játék után folytattuk az utunkat. Két oldalról az erdőben medvehagyma-szőnyeg terült el végeláthatatlanul. Nagyon szép látvány volt számomra, Zsu számára illatilag is emlékezetes marad. Az aszfalt murvás erdei úttá alakult, ahogy közeledtünk következő állomásunkhoz, a Tátika hegyhez. Az út megkerüli a hegyet, hogy a csúcsot érintsük, egy erdei ösvényre kell letérni. Ezt a letérőt - már szinte szokásunkhoz híven - sikerült elnéznünk, és pár száz métert feleslegesen megtéve visszafordultunk, majd megtalálva a helyes utat betértünk az erdőbe. Mentségünkre legyen szólva észak felől nem tökéletesen látszanak a jelzések. Egész keskeny kis ösvényen, hol kidőlt fatörzsek felett átlépve, hol alattuk átbújva, de viszonylag végig jól tudtunk haladni. Egyedüli nagyobb problémánk az itt is jelen levő hatalmas létszámú szúnyogpopuláció volt. Kis könnyebbséget jelentett mikor elértünk az útelágazáshoz ahol a kék sáv és a kék L jelzés találkozik. Jobb minőségű az út, nem kell annyit a lábunk elé nézni, így jobban tudtunk figyelni a szúnyogokra.
A kék sáv jelzésről letérve megcéloztuk a csúcsot, melyet rövid, de kaptatós úton értünk el. Félúton tartottunk egy kis pihenőt, hogy játszunk egy kicsit.
Tátika
Nagyon érdekes „zöld” láda. A rejtekhelyhez csak egyedül mentem be, ami rossz döntés volt, ugyanis alig volt vízszintes felület, ahova pakolhattam volna, így nagyon lassú voltam. Még csak a naplófüzet fellapozásánál tartottam, Zsu már türelmetlenül szólongatott. A rejtés különben ötletes, nagyon tetszett, akárcsak a hely, amit a láda mutat, melyhez már a fák közül is látszik, de az igazi élményért a csúcsra fel kell menni.
Nem is tétlenkedtünk sokat, magunk mögött hagyva a ládát, gyorsan továbbindultunk a csúcs felé. Felérve egy csoportot találtunk a romoknál, de ők már szerencsére indulófélben voltak, tehát szabadon fotózgathattunk. Volt is mit, a vár megmaradt falait nagyon szépen rendbe hozták és konzerválták, és az elénk táruló panoráma is lélegzetelállító. Kis nézelődés után ettünk pár falatot, majd elindultunk napi célállomásunk felé.
Lefelé menetben mit már említettem, sokkal könnyebb dolgunk volt, hamar le is értünk a hegy lábához, majd néhány méter erejéig rátértünk a Zalaszántó felé vezető műútra. Észak felé haladtunk rajta, majd egy kis bizonytalankodás után nyugat felé fordultunk, és egy erdő szélén folytattuk a túrát. Sajnos a rengeteg lehullott csapadéknak még most is vannak látható nyomai. Ezen a szakaszon több helyen kisebb-nagyobb tócsákon kellett átgázolnunk, sőt valamelyik miatt kerülnünk is kellett. Egy ilyennél az előttünk haladó pár - akikkel a Tátika csúcsán már találkoztunk - segített, hogy merre érdemes mennünk. Később, ahogy elkezdett emelkedni az út alattunk, elmaradtak a pocsolyák is. Ekkor már kevesebb, mint két kilométer volt hátra, hogy elérjük a napi utolsó pihenőnket, a Sztúpát. Közeledve már táblák is jelezték az irányt és a távolságot. Amikor odaértünk rengetegen voltak a helyszínen, és a jó időnek köszönhetően ott tartózkodásunk alatt még többen lettünk. Hosszabb időt töltöttünk a helyszínen, rengeteget fotóztunk, és felmentünk az építmény egyik "teraszára" is. Ahogy telt az idő, lassan úgy döntöttünk, hogy továbbindulunk, előtte azonban még volt egy kis elintéznivalónk.
Sztupa
A tisztástól száz méterre található a rejtek. Könnyű feladat volt számunkra, csak egy kisebb csapat elvonulását kellett megvárnunk, hogy feltűnésmentesen kiemelhessük a ládát a helyéről. Jó állapotú láda, gazdag tartalommal, így volt miből szemezgetni a cserére. A ceremónia után visszatértünk az ösvényre és folytattuk az utunkat.
Mielőtt azonban tényleg elindultunk volna, Zsu felhívta szállásadónkat, hogy tájékoztassa érkezésünkről. Körülbelül fél óra séta után be is értünk a településre, ahol nagyjából az első ház volt a célpontunk. Háziasszonyunk már várt minket, rögtön be is invitált, és meg is mutatta mit merre találunk. Úgy terveztük eleinte, hogy este még kimegyünk a kocsmába, de végül letettünk róla, úgyhogy csak lefürödtünk és egy meleg vacsora és kis tévézés után nyugovóra tértünk, hogy másnap kipihenten folytathassuk a túrát.
Első napi élményeinknek nagyjából a végére is értem, nagyon sokat fotóztunk, ezekből egy válogatás itt található. Következő napi elbeszélés ezen a linken érhető el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése