Zalaszántó - Keszthely
Túránk második napjára korai ébredést terveztünk be, hogy mindenre legyen időnk a nap folyamán. Szerencsénkre Zalaszántón van olyan bolt - ahol egyébként pecsételtünk is, - ami vasárnap is kinyit reggel hétkor, ahova mi nyitás után nem sokkal meg is érkeztünk. Bevásárlás után a bolttal szemben levő parkban lepakoltunk reggelizni. Dolgunk végeztével a késemet otthagytam a helyszínen, amit csak kilométerekkel később vettem észre. Ezúton kívánom a megtalálónak, hogy használja egészséggel! Napunk további részletei a kép alatt olvashatóak.
A településről kiérve úgy döntöttünk, hogy nem a rendes kék jelzésen haladunk előre, hanem teszünk egy cirka öt kilométeres kitérőt és meglátogatjuk Rezi várának romjait. Ez egyrészről nagyon jó döntés volt, másrészről viszont rossz élményekkel is gazdagodtunk általa. Több, mint 200 méter szintemelkedőt küzdöttünk le mire felértünk, ami igazából még nem kibírhatatlan, a nagyobb bajt a rengeteg szúnyog okozta, amik végigkísértek minket felfelé. Jelentős mértékben rombolták az állóképességünket. A csúcsra felérve már kevesebb vérszívó volt, tehát nyugodtabban közelíthettük meg a romokat. Előtte még azonban egy fontos küldetés várt ránk, egy geoláda személyében.
Rezi vára
Nehezen találtuk meg, a GPS-em először egy a leírásnak tökéletesen megfelelő helyre navigált. Amikor ott nem jártunk sikerrel, csak a leírás alapján keresgélve már sikerrel jártunk. Lepakoltunk a közelben levő asztalra, és megtartottuk a szokásos ceremóniát, majd visszatettem a rejtekhelyre, és elindultunk a romok felé, amiért a láda is jelen van.
Ott jöttünk rá, hogy valóban jó döntés volt felkaptatni a hegyre. A szépen helyreállított romok mellett a kilátás is pazar élményt nyújtott. Nem volt nagyon párás a levegő, így jó messzire elláttunk. Keletre Badacsony, Szent György-hegy, és egy kicsit a Balaton felszíne is megmutatkozott, észak felé pedig előző napunk helyszíneit láthattuk: Sümeg, Zalaszántó, Tátika. Sokáig élveztük a látványt és közben többen is érkeztek, kihasználva a szép vasárnap délelőtti időt. Mikor már kifotóztuk magunkat, összeszedtük a holmijainkat, majd elindultunk lefelé a hegyről, Rezi felé. Odafelé tartva még több kisebb-nagyobb csapattal találkoztunk, akik a romok felé tartottak. Néhány kilométer megtétele után beértünk a településre, majd rövid sétával a pecsételő helyül szolgáló kocsmánál találtuk magunkat. Alapból úgy terveztük, hogy nem iszunk alkoholt, de mikor megtudtuk, hogy ismerik a macifröccs fogalmát, rögtön meggondoltuk magunkat. Miközben kortyolgattuk az italunkat elemezgettük a még ránk váró akadályokat. Mikor már majdnem kiürültek a poharaink elkértük a bélyegzőt, hogy ha befejeztük az iszogatást, ne felejtsük el a pecsételőt a nagy sietség közben. Tőlünk ez nem lenne szokatlan dolog..
A kocsmát magunk mögött hagyva egy darabig még Rezi utcáin lépdeltünk, majd egy jobbos kanyarral egy ösvényre tértünk. Ezen úgy másfél-két kilométert haladva értünk el a Gyöngyösi-csárdához, a következő pecsételő helyhez. A csárdába nem tértünk be, hanem az előtte álló villanyoszlopra kihelyezett, kiváló lenyomatot adó bélyegzőt használtuk. A papírmunka után ismét szenteltünk egy kis időt játékra.
Betyárvilág
A Gyöngyösi-csárda közvetlen szomszédságában áll egy fűzfa, alatta két kis fakereszt, és egy kis kőtábla "Itt nyugszik: Vak Illés és Kőkes Pista" felirattal, jelezve, hogy egykoron betyárok tevékenykedtek a környéken. Ennek a kornak állít emléket ez a ládika, mely a csárdától pár száz méterre található. A láda rejtekhelye elvéthetetlen, tényleg GPS nélkül is pillanatok alatt megtalálható. Felbontás után kicsit belelapoztunk a naplóba, majd mi is elhelyeztük kézjegyünket, és egy ajándékcsere után visszapakoltuk a helyére, majd folytattuk a túránkat.
Egy rövid szakaszt aszfalton teljesítettünk észak felé, majd letérve róla dél felé haladtunk, úgyhogy még egyszer megcsodálhattuk a csárda épületét. Elhaladtunk egy kicsi, kőkerítéssel körülvett zsidó temető mellett, ami után nem sokkal egy őzet is láttunk, amit Zsunak sikerült lefotózni. Nagyjából egyenesen haladtunk két kilométert majd elértük Hévíz városának északi részét, és az Árpád-kori templomot. Ezen a részen csaltunk egy pár száz métert. Ahol a kék jelzések jobbra fordulnak az erdőben, mi tovább haladtunk egyenesen, így levágva egy szakaszt. Ez a templom volt az egyik olyan látványosság, ami miatt úgy döntöttem, hogy teljesítem a Kéktúrát, úgyhogy már nagyon vártam, hogy eljuthassak ide. Nagyon szép állapotban megmaradt, és a belseje is igényesen be van rendezve, bár az inkább újkori állapotot tükröz. Pihentünk egy rövid ideig, majd néhány fotó készítése után felkerekedtünk megkeresni egy közeli geoládát.
Egregyi templom
A templom feletti erdőben cseles helyen leltünk rá. Már épp indultunk volna, mikor utolsó ötletként megnéztem azt a pontot, amit egészen addig csak kerülgettem. A teli naplófüzet egyik sarkába írtunk egy bejegyzést, sajnos nem volt nálam notesz, pedig hagytam volna üres lapokat naplófüzetnek. Ajándék mindenesetre volt benne, így csere-bere, visszarejtés után elindultunk Hévíz központja felé. Útközben azonban még egy ládát útba ejtettünk.
Hévíz központjától nem messze található egy nemrég feltárt római kori épület maradványa.
Római kori Romok - Hévíz
A romoktól kelet felé lehet elérni a rejtekhelyet, mely számomra - eredetisége miatt - nagyon emlékezetes marad. Egy csiga állt őrt mellette, de talán tudván, hogy jó szándékkal jövök, békén hagyott. Sietve végeztem a ceremóniát, Zsu nem is jött velem, mert szerettünk volna minél hamarabb célba érni.
Néhány perces sétával el is értük a központot, ahol számos program zajlott a turisták, kirándulók szórakoztatására. Vettünk egy-egy fagyit, majd két kört megtéve az autóbusz állomás körül, rájöttünk, hogy az információs pult - amit keresünk, - az épületen belül található. Hamar el is kértük a pecsétet, ami nagyon szép lenyomatot adott és elindultunk Keszthely felé.
Az utolsó kilométereket a két települést összekötő kerékpárúton tettük meg, ezért gyakran félre kellett állnunk, hogy elengedjük a nálunk jóval gyorsabban haladó bicikliseket. A reggeli kitérő sok energiát kivett belőlünk, ezért hatalmas örömöt jelentett számunkra mikor megpillantottuk a Festetics-kastély barokk tornyát. Az jelezte, hogy már közel járunk és adott erőt a továbbhaladáshoz. Ahogy közeledtünk a városközpont felé elővettük a kis jegyzetünket, melyet még előző nap reggelén vettünk magunkhoz.
Keszthely
Sorra kerestük fel a megnevetett helyeket, jelszórészletek után kutatva - ahogy lépdeltünk a kék jelzéseket követve, - egy kivétellel, mert akkor lekéstük volna a hazafelé tartó buszunkat. Azt a régi fényképeinket felkutatva sikerült kitalálni. A láda által mutatott látnivalók nagyon szépek, főleg most, hogy kész a felújítás a főtéren. Köszönjük!
A busszal, amire felszálltunk egészen hazáig mehettünk volna, de szüleim kijöttek elénk Balatonmáriafürdőre, hogy csapatostul ehessünk egy-egy finom lángost. Ez a pillanat volt a napunk és a hétvége méltó megkoronázása.
Ennyi lett volna túránk második napjának krónikája. E szakasz teljesítésével már 200 kilométert tettünk meg sikeresen a Kéktúrából, és várhatóan még tovább fogjuk növelni ezt a számot a nyár folyamán.
A napközben készünk fotókból egy kis válogatás itt található.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése