2014. április 3.

Óbudai Körtúra 35

Kora reggel indultunk útnak Zsuval, hogy részt vehessünk a Zöld Gömb Sportklub által szervezett Óbudai Körtúrán. A startnak helyet biztosító Árpád Gimnázium felé haladva meglepődve tapasztaltuk, hogy rajtunk kívül senki sem igyekszik a helyszínre. Legalábbis, a mi általunk igénybe vett járaton egyetlen túrabakancsos lélekkel nem találkoztunk. A buszról már néhány, az iskolaépület előtt készülődő túratársra lettünk figyelmesek, köztük egy ismerős arc is feltűnt. Józsi volt az, akiről azt hittük már féltávnál fog járni mire mi odaérünk. Gyorsan beneveztünk mi is, és hármasban indultunk neki a túra 35 kilométeres távjának.


Az elindulás után rögtön az első kanyart el is vétettük, de hála Józsi éberségének nem mentünk sokat rossz irányba. Rátértünk a K+ jelzésre melyet részben már ismertünk. Ezen rögvest megérkeztünk a Kiscelli kastélyhoz, amely épület közelében állomásoztak az első pont őrei. Pár száz méterrel később a Mátyáshegyi úton újabb pecsétet kaptunk, majd a lépcsősoron megindultunk felfelé a Mátyás-hegyre. Tanulva előző napi hibámból kényelmes tempóban szedtem a fokokat, Zsuvel együtt, Józsi pedig pár perc alatt látóhatáron kívülre került. A csúcson persze megvárt bennünket, így együtt ereszkedtünk a nyeregbe, de a Remete-hegy kaptatóján újfent lemaradtunk picit.

A Hármashatárhegyi úton levő 3. ellenőrzőpontra végül ismét együtt érkeztünk meg. Gyorsan beszereztük a szükséges pecsétet, aztán szedtük is tovább a lábainkat. A negyedik állomást az OKT pecsételőhely közelében találtuk, majd miután ott is bezsebeltük az újabb igazolást, nézelődésnek színlelve egy kis pihenőt tartottunk. E tevékenységünket semmi sem akadályozta, úgyhogy hosszasan elidőztünk.


Indulásra bírni csak az idővel való küzdelem tudott bennünket, ugyanis csak 8 órát kaptunk a táv teljesítésére, amibe ilyen hosszas nézelődések nem nagyon férnek bele. Meredek hegyoldalakon hullámvasutazva haladtunk előre, majd nemsokára megérkeztünk a Virágos-nyeregbe. Ott a lakókocsi-büfé közelében találtuk meg az újabb pont őreit. A tőlük való elköszönés után kicsit elszakadtunk a Kéktúra útvonalától, és a Csúcs-hegyet a Z- jelzésen kerültük meg.

Újabb ellenőrzőpontunk a Z és a K jelzések találkozásánál volt. A pecsét beszerzése után újra a Kék útvonalán gyűjtöttük a kilométereket. Hosszan ereszkedtünk lefelé, s közben a fák közül előtűnő vidéket pásztáztuk. A lejtő végén, aszfaltútra térve végül eljutottunk a Rozália téglagyárhoz, a hetedik ellenőrzőponthoz. Nagyobb kényszerpihenőt voltunk kénytelenek beiktatni, mivel a zsíros kenyeret, jól megpakolva hagymával nem lettünk volna képesek útközben elfogyasztani. A finom falatok mellett még szörppel vagy vízzel is pótolhattuk a készleteinket.

A téglagyárat magunk mögött hagyva, rövid sík szakaszon, az itt épülő stádiumban lévő Budapest-Esztergom vasútvonal mellett gyalogoltunk. Rövidesen átkeltünk a 10-es úton, e tevékenységünket lámpa is segítette. Ezen a részen Józsi volt a szellemi vezetőnk, folyamatosan a leírást bújva navigált bennünket. Az ő iránymutatásai alapján kapaszkodtunk fel a Péter-hegy csúcsára. Ott a tanösvény állomásánál rövid időre felfüggesztettük a menetelést, folyadékpótlás céljából. Onnan tovább pár száz métert aszfalton kanyarogtunk a nyolcadik, Rókahegyi úti ellenőrzőpontig. Az újabb igazolás birtokában ballagtunk tovább, fel a Róka-hegyre, ahonnan csodás panoráma tárult elénk.


Pár perces nézelődés után, még mindig Józsit követve haladtunk. Rövidesen rácsatlakoztunk a P sáv jelzésre, melyen a Kevély felé meneteltünk, s közben már lelkesen a Kinizsi 40-ről társalogtunk. Egy elágazáshoz érve találtuk a kilencedik ellenőrzőpontot, mely után a P+ jelzésen meneteltünk Békásmegyer felé. Beérve a panelrengetegbe, csak minimális helyismeretünkre hagyatkozva tudtunk előre haladni, az itinerünk nem sokat segített, mert nem nagyon találkoztunk utcanév táblákkal. Végül megtaláltuk a HÉV állomást, és az aluljárón túljutva a Római parton levő tizedik ellenőrzőpontot is.


Onnan a Duna partján, a kerékpár út mellett gyalogoltunk jó néhány kilométert, némelyik bringás ezt nem nézte jó szemmel. Kicsit balatoni hangulatom volt ezen a részen: vízpart, nyüzsgő emberek, kolbászsütő, lángos - minden ami ott is megtalálható. Visszafelé tekintve a Megyeri-híd tárult a szemünk elé. Hosszú gyaloglás után elértük az Északi-Összekötő-hidat, majd ez alatt átkelve elhagytuk a folyó partját. Rövid gyaloglás után megérkeztünk a Hajógyári-szigetre vezető K-hídra.

Tettünk egy kört a szigeten, két pontot is érintve az északi, illetve a déli szegletében. Közben próbáltam felidézni a Sziget fesztiválos élményeimet, de egyik színpadot vagy sátrat sem sikerült elhelyeznem, annyira más képet mutat így civilben a terület.

A szigetet magunk mögött hagyva ismét a betondzsungel közepén kellett megtalálnunk a helyes irányt. Már csak pár kilométer volt hátra, nem lett volna szép ilyenkor eltévedni. A térképpel és a leírással és a túratársak követésével ez utólag tekintve gyerekjáték volt. A cél előtt közvetlenül már csak némi szintemelkedő leküzdése volt a feladat, majd örömmel láttuk a hatalmas molinót az épület kerítésén a CÉL felirattal. Okleveleink, kitűzőink átvétele után vidáman majszoltunk el néhány szelet zsíros kenyeret.

Szép túra volt, néhány új helyet is megismertünk általa, viszont sok volt a sík terepen való gyaloglás, ami nagyon megterhelő volt, és ezeken a részeken nem is nagyon volt érdekes látnivaló. Számunkra azonban mégis nagy jelentőséggel bírt az esemény: ez volt az eddigi leghosszabb klasszikus teljesítménytúránk, és bőven a szűkre szabott szintidőn belül sikerült abszolválni. Köszönet a szervezőknek az eseményért!

Óbudai Körtúra 35: táv: 34,5 km, szint: 700 m, idő: 7:18

Menet közben készült fotóinkból válogattam párat, ezek az alábbi képre kattintva megtekinthetőek:
2014.03.30., Óbudai Körtúra 35

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése