Vasárnap reggel ott folytattuk ahol előző nap délután abbahagytuk. Kicsit túlozva, de igaz a kijelentés. Néhány pontot, útszakaszt előző napi túránkon is érintettünk. A gyülekező ezúttal az Árpád-hídnál lévő Volánbusz pályaudvaron volt. A csapat felállása is a tegnapi szerint alakult: Kriszti, Zsu, Nóri, akinek mint kiderült szintén van Kéktúrás igazolófüzete, valamint jómagam. Innen mentünk volna egyenesen a Rozália téglagyárhoz, azonban a menetidők betartása nem elsődleges célpont a társaságnál. A környéket egyáltalán nem ismertük ezért, kicsit túlszaladtunk a megállón. Visszafelé már majdnem eltaláltuk a pontot, így csak néhány száz méterrel nyújtottuk meg a túrát. A fénykép alatt folytatódik a túra beszámolója.
A buszmegállótól rövid sétával elértünk a téglagyár bejáratához, ahol - az őrkutya figyelő tekintete mellett - lelkesen gyártottuk a lenyomatokat a füzeteinkbe. Az adminisztráció után elindultunk a Csúcs-hegy felé. Az első néhány száz méter után lakóövezet széléhez értünk, ahol egy szabadon levő kutya kísért bennünket egy darabig, majd felváltva egy mókus figyelte lépteinket. Ahogy kanyarogva egyre magasabbra értünk, úgy kezdett oszlani a köd és egyre erőteljesebben látszottak a nap sugarai. Ekkor már nagyon bizakodóak voltunk, hogy az előző napi ködös időjárás után, ma végre fogunk látni is valamit a magasabb helyekről. Mire a Csúcs-hegy, Kéktúra által érintett legmagasabb pontját elértük, a ködréteg felett voltunk, felettünk csak a szikrázó napsütés és a kék égbolt volt. Így haladtunk szintezve a hegyoldalban, közben pedig sorra engedtük el a futókat. Rövid időn belül elértük a Virágos-nyerget. Megálltunk egy rövid időre, egyrészt, mert pecsételőpont, illetve a pont mellett jelenleg egy lakókocsi-büfé üzemel, bár minimális választékkal. Elrendeztük a papírmunkát, majd letelepedtünk a büfé előtt és kávé nem lévén ittunk egy cappuccino-t.
A frissítést követően útra keltünk, de a jelkavalkád miatt először rossz felé indultunk el, és ezzel le is tudtuk a már hagyományosnak mondható eltévedést. A helyes utat meglelve felkapaszkodtunk a Vihar-hegyre, ahonnan végre megláthattuk a Hármashatár-hegy csúcsát. Leereszkedtünk a nyeregbe, majd újabb emelkedővel fel is értünk a csúcsra. Tettünk egy kis kitérőt egy táblával jelzett kilátópont felé, ahonnan nyugat illetve dél felé adódott látnivaló. A napsütés hatására már alig volt köd, tehát jó messzire el lehetett látni. Egy darabig nézelődtünk aztán megkerestük a pecsételőpontot, illetve az itteni multi geoláda pontjait.
Hármashatár-hegy
Elsőként a 2. ponton levő jelszórészletet kutattuk fel, aztán a bélyegző ládikája felé vettük az irányt. A lányokra rábíztam a pecsételést, én addig felkerestem a multi 3. pontját, majd elindulván tovább a kék jelzésen, bementem az erdőbe az 1. pontért, a ládáért. Frissen karbantartott dobozkát találtam a helyszínen, teli ajándékokkal, alig tudtam választani..
Folytatásként már ismerős szakaszon ereszkedtünk, egészen a Remete-hegy tövéig. Onnan újabb kapaszkodós rész következett, célunk az Árpád kilátó volt. Mielőtt elértünk volna az építményig, megvártuk míg elhaladnak mellettünk a kisebb-nagyobb túrázós csoportok, és letértünk az útról, hogy felkutassuk a kilátó nevét viselő geoláda rejtekhelyét.
Árpád-kilátó
A leírás kicsit becsapós, mert ugyan kövek alatt van, de egyöntetű véleményünk, hogy az nem egy gödör. Ennek ellenére hamar megtaláltuk, s próbáltunk a lehető legfeltűnésmentesebben végezni a tevékenységet. A jó idő következményeként rengetegen jöttek-mentek a logolásunk közben is.
Miután visszarejtettük a ládikát a helyére, végre megközelítettük a kilátót. Elállt a szavunk, amint a főváros irányába tekintettünk, ködnek semmi nyoma nem volt.
Egészen sötétedésig nézelődtünk volna, de várt még ránk pár kilométer a célig. A Kecske-hegyen átvezető szakaszon otthagytunk egy ládát. Teljesen elfejtettem, annyi volt a látnivaló. Biztos fogunk még arra járni, ezért nem bosszankodtunk annyira. A Kecske-hegyet magunk mögött hagyva a Vitorlázórepülő-térhez értünk. Egy gép épp a szemünk láttára szállt fel, a kifutópálya fölé magasodó csúcsok körül pedig több siklóernyős küzdött a szelekkel, így ott is elnézelődtünk egy ideig.
Nehezen rávettük magunkat az indulásra és a reptér melletti rövid sík szakasz után leereszkedtünk a Hűvösvölgybe. A forgalmi irodát természetesen a rossz irányból közelítettük meg, ezért az egész állomás épületet körbejártuk. Napi utolsó pecsétünket begyűjtve, boldogan sétáltunk vissza a villamos megállóba.
Ezzel a nappal eggyel közelebb kerültünk ahhoz, hogy magunkénak tudhassuk a Kéktúra jelvényét. Nagy szerencsénk volt az időjárással, sok élménnyel lettünk volna szegényebbek. A jelzések is nagyon jók követhetőek végig az egész szakaszon, ennyire jól jelzettel még nem találkoztunk.
Fotóink az alábbi képre kattintva tekinthetőek meg:
 |
| 2013.12.29., OKT V. (Rozália téglagyár-Hűvösvögy) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése