Reggel negyed hét körül indultunk itthonról és fél 8 fele már bőven Kaposváron a Gárdonyi Géza Általános Iskolában voltunk, ahonnan rajtolt a túra. Hamar beneveztünk, megkaptuk a kitűzőinket, majd egy kis rendezkedés után nekivágtunk a Zselicnek. Az első pár száz méteren a város utcáin lépdeltünk - piros négyzet jelzést követve - majd az utolsó házakat magunk mögött hagyva lassan szemünk elé tárult az észak-déli irányban nyújtózó - mesterséges - Töröcskei-tó. Hosszasan haladtunk a tó mellett a piros sáv jelzésen. Néhol vastag avartakaró borította az utat, bár még meglepően sok volt a levél a fákon - köszönhetően az egész őszi enyhe időjárásnak.
A tavat elhagyva tovább haladtunk déli irányban, majd egy eléggé sáros, már-már mocsaras területre értünk. Ott egy bal kanyart véve átkeltünk a Töröcskei-patakon, majd visszafordultunk észak felé és egy sárga és zöld sávval jelzett ösvényen lépdeltünk. Picit egyenetlenebb volt a terep sok kis bukkanón keltünk át. Rövidesen visszaértünk a tóhoz, de most a másik partján vezetett az utunk. Egy nagyobb bukkanó után kiértünk egy nagy tisztásra, ahol a rövid táv egyetlen ellenőrzőpontja is volt. A Vackor Tanya biztosította ehhez a helyszínt. Az igazolópecsét mellé fogyasztottunk egy-egy finom kávét is a büfében.
A kis pihenés után visszatértünk a tópartra és haladtunk tovább a cél felé. Elérve a tó északi végéhez a már ismert piros négyzettel jelzett úton voltunk, ahol rengeteg szembe jövő túratárssal találkoztunk - a kisgyerektől a nagyszülőig minden korosztály képviseltette magát.
Rövidesen visszaértünk az iskolához, ahol egy szelet csokit kaptunk, mivel a díjazás nagy részét már az induláskor magunkhoz vettük. Ezután Zsuval átvehettük a Somogy Megye teljesítménytúrázója mozgalom teljesítéséért járó kupát és oklevelet:
A rendezvény után - mielőtt elhagytuk volna megyeszékhelyünket - felkerestük a közelben álló Apostoli keresztet egy geoláda miatt.
Kaposvár, Apostoli kereszt
Kocsival mentünk a kereszt tövéig ahol hihetetlen gyorsasággal megleltük a dobozkát. Logolás után a szép napsütéses időnek köszönhetően - hihetetlen.. novemberben ilyent !?! - hosszasan nézelődtünk az előttünk elterülő város felé és találgattuk, hogy az általunk ismert épületek merrefelé találhatóak.
Dolgunk végeztével visszapattantunk a kocsiba és hazafelé indultunk.
A túra folyamán és a geoládázás közben készült fotók az alábbi képre kattintva megtekinthetőek:
2013.11.09., Zselici gyalogtúra |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése