Valahol arra van a láda |
Ezúttal apum társaságában voltam, akinek jelentős szerepe volt a rejtekhely elkészítésében. Vasárnapi ebéd után keltünk útra, hogy elkerüljük a délutánra beígért esőt. Autóval a lehető legközelebb mentünk, majd hatalmas sárban és pocsolyákat kerülgetve értünk el a célunkhoz. A patak vízhozama a múltkorinál sokkal nagyobb volt - köszönhetően a sártengert előidéző esőzéseknek, - így szebb látványban volt részünk.
Először is még egyszer körbejártuk a terepet, találunk-e alkalmasabb rejtekadó fát, de végül az előre kiszemelt helynél maradtunk. Apu intézte rejtek megépítését, én addig a papírmunkával foglalkoztam, majd mikor minden a helyén volt nekifogtam a legfontosabb mozzanatnak, a rejtekhely GPS-el való bemérésének. E tevékenységem külső szemlélő számára kicsit furcsa lehetett, mivel több pontról közelítve próbáltam minél pontosabb koordinátákat megadni.
Dolgunk végeztével készítettünk néhány fotót, majd visszasétáltunk az autóhoz, és már szemerkélő esőben hazagurultunk.
A geoláda adatlapja.
Fotóink az alábbi képre kattintva tekinthetőek meg:
2013.11.24., Zuhogó (GCZUHI) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése