2012. április 4.

Kányavári-sziget

Legújabb akciónk - ismételten családostul - a Kis-Balaton ékköve, a Kányavári-sziget volt. Évszakhoz nem illő hűvös, szeles idő volt, de ez nem tántoríthatott el minket. Személy szerint azt gondoltam, hogy teljesen egyedül leszünk, de több kisebb-nagyobb csoportosulás megcáfolta ezt. Otthonról autóval mentünk a helyszínre, majd azt a parkolóban hagyva gyalog indultunk neki a sziget bejárásának.


A szigetre fenti képen látható hídon keresztül juthatunk. A mozgássérültek részére üzemel egy "kis" komp, de ez valószínűleg csak főszezonban működik, mert most nem láttuk.

Az első lépések az emlékek felidézésével teltek, ugyanis korábban már többször jártam-jártunk ott. Azóta sok minden megváltozott, - eltűnt a nagy kilátó is, - de a táj szépsége az megmaradt. A KÉPEK magukért beszélnek. Ha nyáron visszajutok, teszek fel akkor is képeket, akkor ennél is sokkal szebb a látvány.
Működik a szigeten egy tanösvény is, amin több állomáson keresztül táblák mutatják be a helyi állatvilágot. Nagyjából azt követtük, de le-le tértünk róla, hogy egyéb dolgokat megnézzünk. Legközelebb rendesen végigjárjuk és készítek róla részletes leírást is.

Érdemes felkeresni a szigetet, de az egész Kis-Balaton is megér egy napot. Osztálykirándulásra is megfelelő programelem lehet kis és nagy iskolásoknak, de ha csak nincs programunk a hétvégére akkor is remek időtöltés lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése