2012. április 17.

Az első ládáink

Az elmúlt hétvégéről szeretnék írni pár sort. A barátnőm, Zs. nálam töltötte azt a párnapot. Mivel Ő is nagy érdeklődést mutatott a geocaching iránt,  vonatállomásról hazafele megejtettük első két ládánk felkutatását.
Az első helyszín pont útba esett, itt  viszonylag egyszerű dolgunk volt, hamar meglett. Ötletes helyen volt, egy kis kézzel készített alkalmazás rejtette a kincsesládát. Azért kincses, mert minden egyes ládában van néhány apró "kincs". Ezek többnyire kis értékű tárgyak, de szerintem idővel felértékelődnek, a megtaláló számára.
A szabályok szerint pontos leírást nem nem adhatok a helyről, de pár képpel illusztrálom majd a környéket. A naplóba való bejegyzés és a csere után továbbálltunk a következő helyszínre.
A második ponton kicsit nehezebb volt a dolgunk. Ezt vagy a területen folyó munkának, vagy a saját ügyetlenségünknek köszönhettük. Mindenesetre már harmadszor jártunk a rejtekhelynél mikor Zs. észrevette. De a lényeg, hogy meglett. Gyors naplóbejegyzés és ajándékcsere után visszacsomagoltuk a ládát a helyére, majd kisétáltunk a közeli út mellé és egy ideig csodáltuk a Balaton északi partját.
Ennyi a rövid története a geocaching-projektünk első felvonásának, azonban a hétvégének van még egy idevágó része.
Vasárnap délután még ellátogattunk a lakhelyemhez legközelebb eső ládához, csak olyan kikapcsolódásként. Itt is megvolt a naplózás, az ajándékcsere, amivel már három tagúra bővült a kis gyűjteményünk a cserélt tárgyakból. Ezt a keresést egybekötöttük egy későbbre tervezett túránk útvonalának részleges bejárásával, de erről majd a maga idejében, előbb legyünk túr rajta.

Tervek szerint az elhozott tárgyakból fogok csinálni egy kis galériát, leírásokkal - főleg saját célra, - de valamilyen formában megosztom majd itt a blogon is. Illetve a már ígért képek a ládákról, környezetükről itt meglelhetőek. A megtalálás sorrendjében vannak a képek a galériában.

Folytatás következik..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése