Fél 8 magasságában szálltunk le Dunaújvárosban a buszunkról és rögtön az iskolához siettünk, ahol a szervezők vártak bennünket. Zsuval előneveztünk, így papírok töltögetése nélkül kb 1 perc alatt megvoltunk a túra ezen részével. Mit sem ér azonban a villámgyors nevezés, ha nem tudunk elindulni időben. A starthelyre ugyanis busszal szállítottak ki bennünket, mi pedig - az én hibámból - sikeresen lekéstük a következő járatot. A tervezettnél kicsit később, 9 órakor értünk Adonyba, a Vízi Fogadó épületéhez.
A buszról leszállva rögtön útnak is indultunk a P sáv jelzés által szegélyezett ösvényen. Gyönyörű látványt nyújtó erdőben sétáltunk, de csak vigyázva lehetett nézelődni, mert több helyen kidőlt fatörzseken kellett átlépni, vagy átbújni alattuk. Szinte még be sem melegedtek az izmaink, máris elértünk az első ellenőrzőpontra, ahol saját magunknak bélyegeztünk az igazolólapra.
Tovább haladva még egy darabig az erőben kanyarogtunk, közben meg-megállva néhány fotó erejéig. Amerre néztünk, mindenfelé zöld szőnyeg volt terítve, és hóvirág is számtalan helyen mutatkozott.
Rövidesen elértünk Kulcsra és a második ellenőrzőpontra. A helyszínen pontőrök voltak, ők adták a pecsétet, majd néhány jó szó kíséretében indultunk is tovább. Kicsit gyorsítottunk a kezdeti tempónkon, mivel az elején eléggé lassú menetet diktáltunk, és ezen a részen látnivaló sem nagyon akadt. Rögtön el is néztünk egy elágazást, pedig az itinerben szépen le van írva, hogy merre kell menni. Szerencsére hamar feltűnt, hogy az út rossz felé kanyarodik, így gyorsan visszafordultunk és a jó útra térve folytattuk a túrát. A Duna partjának közelébe érve balra kanyarodunk és a folyóval párhuzamosan haladunk dél felé. Hosszan követtük a partot, helyenként korlátozottan ráláttunk a víztükörre és a túlpartra, majd rövid időn belül a rácalmási Nagy-sziget hídjánál találtuk magunkat.
Korábban már hallottuk, hogy nagy a sár a szigeten, de egészen addig, míg egy ismerőssel nem találkoztunk nem nagyon akartuk elhinni. A szigeten haladó szakasz eleje nem is volt olyan rossz, mint amilyenre számítottunk, nem is értettük, hogy tudta magát összesározni magát a srác. Később, mikor már - az első szigeten való pecsételés után, - a visszafelé vezető szakaszon nagyobb sártengerbe ütköztünk. Eleinte sikeresen kerülgettük, de én egy idő után feladtam a küzdelmet és beleszaladtam egy mély gödörbe - nem feltételeztem, hogy olyan mély, amilyen, de ez lett az eredménye:
Ezután már a minden mindegy elvet követve haladtam, Zsu még kerülgette a sáros részeket, és a végére úgy nézett ki, mintha nem is járt volna ott ahol én. Lassan kiértünk a pihenőhelyre, ahonnan már hallottuk a harang hangját a híd mellől, amelyen elhagyhattuk a szigetet.
Rögtön egy újabb ellenőrzőpontba botlottunk, ahol ezúttal újra volt személyzet, akiktől csokit kaptunk. Pihenésképp váltottunk pár szót, majd indultunk is tovább dél felé.
Újabb hosszú, monoton gyaloglás következett. Ezen a szakaszon végre találkoztunk másik túrázókkal is - mióta letértünk a szigetre, egy árva lelket nem láttunk, aki ugyanezt a túrát teljesítené. Ez a monotonság egészen addig tartott, amíg el nem értünk a P kereszt jelzésig, ahol a túrán először letértünk a P sávról. Átvágtunk a kellemes kis parkon, majd az utolsó ellenőrzőponthoz siettünk. Pecsételtetés után pár fotó kedvéért lenéztünk a Duna partra, aztán a cél közelségének tudatában, újult erővel folytattuk az utat.
A turistaút ezen szakasza nagyon szép kilátást nyújtó, és önmagában is szép helyekre kalauzolt bennünket; a barokk stílusú templom a Rácdomb, a római fürdő, majd végül a kanyargós út végén a város fölé magasodó víztorony. Azután már csak pár száz méter volt hátra az iskoláig.
Szinte utolsóként értünk be a saját távunkon a célba, de valószínűleg a startnál is hasonló volt a helyzet. Hamar megkaptuk a már kitöltött okleveleinket, aztán a zsíros kenyér és a tea felé vettük az irányt. Miután ettünk pár falatot, kimentünk az iskola elé ahol kicsit lepucolgattam a cipőmet, hogy felengedjenek a buszra, majd indultunk a buszmegálló felé.
Így telt el a vidéki kiruccanásunk, a tavasz első napján. A reggeli hűvös, ködös idő után, később végig napsütésben haladtunk, délutánra én már pólóra vetkőztem. A szervezés és az útvonal nagyon tetszett, bár lehetne kevesebb a lakott területen való haladás, ahol van alternatíva. Kellemes élmény volt, úgyhogy jövőre, ha lehetőségünk lesz újra ellátogatunk, de akkor a Pentele-hidat is érintő szakaszt fogunk választani.
Dunán innen - Dunán túl 30: táv: 27,5 km, 275 m, idő: 5:52
Túrán készült fotóink az alábbi képre kattintva tekinthetőek meg:
 |
| 2014.03.01., Dunán innen - Dunán túl 30 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése