2012. május 10., csütörtök

Gyalogtúra biciklivel

Avagy rozoga biciklivel ne menj 5 km-nél messzebb.. A hét elején egyik kollégámmal megbeszéltük, hogy elmegyünk biciklizni. Azt tudni kell az én eszközömről, hogy nem egy mai darab és sok karbantartáson nem esett át, de ami a feladata volt azt hellyel-közzel ellátta.
A tervezett kör úgy 20 km-t tartalmazott, így kicsit félve indultam neki, de mozogni meg kell úgyhogy beadtam a derekam. A célponthoz vezető út problémamentes volt. Az egyik kis közeli faluba mentünk, ki egészen a település végéig. Ott megpihentünk, beszélgettünk, majd miután lelkiekben is felkészültünk a hazaútra, el is indultunk. Egy jó darabig úgy tűnt, problémamentes lesz az utunk, de várt még ránk meglepetés.
Úgy 8 km-el az otthontól a kerékpárom hátsó gumija csütörtököt mondott. A külső gumi lefordult a felniről, kibújt a belső is és ezáltal nem is forgott tovább, meg kellett állni. Kidolgoztunk egy stratégiát, hogy tudnánk megoldani a problémát, de minden igyekezetünk ellenére csak tetéztük a bajt. Tovább nem is részletezném, annyi a lényeg, hogy az út további részében toltam a bicajt, a lapos hátsó kerekével együtt. Nem volt egy élmény.. Pontosabban az, különben nem gyarapodnának itt a sorok, de tanulsága is volt: többet biztos nem megyek felkészületlenül ilyen eseményekre. Másik elgondolásom szerint jel volt, hogy ne erőltessem a biciklizés dolgot - kivéve a munkába járást, - hanem koncentráljak a gyalogtúrákra.
Persze másnap reggel munkahelyen már invitáltak többen is, hogy tartsak velük délután, ugyanis a kolléga megelőzött és előttem elmesélte a dolgot a többieknek.
Végezetül egy fotó a szelepről, ez az egyetlen megmaradt darabja a galibát okozó guminak. Elteszem emlékbe, bár amúgy is felejthetetlen nap lesz..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése