2012. március 4., vasárnap

Fonyód

Egy szép tavaszi nap délutánján családostul felkerekedtünk, hogy megcsodáljuk a Balaton északi partját. Igazából ez a tavaszi nap február 26-án volt, csak az időjárásnak felejtettek el szólni, hogy még tél van. Eredendően csak a közeli Balatonmáriafürdőre mentünk volna, de útközben meggondoltuk magunkat. Fonyódon kötöttünk ki, ami úgy 20 km-rel messzebb van, de azt kell mondjam nem bántuk meg a hosszabb utat.

Ebből a kilátóból szerettük volna megtekinteni a tájat, de pechünkre aznap zárva volt. A látványt azonban nem kellett nélkülöznünk, ugyanis néhány száz méterre onnan van egy sétány ahol csak pár fa zavarja a kilátást, de egyes helyen teljesen ki van tisztítva. Ezeken a helyeken teljesen be lehet látni az északi partot. Sajnos a szél miatt nem tudtunk sokáig ott maradni, de nyári terveink közt szerepel ide visszalátogatni. A kevés idő alatt azért tudtunk pár képet csinálni, amiért igazából ez a bejegyzés íródott.

Aki Fonyódon jár és van egy kis szabadideje annak kötelező felkeresni a kilátót illetve a sétányt. Csodálatos ami a szeme elé tárul. A kilátóhoz vezető út egyébként teljesen ki van táblázva a 'hegy' aljától, könnyedén meg lehet találni. "Várhegyi kilátó" feliratokat kell keresni és odavezetnek. A sétányra pedig gyalogos túraút vezet fel a főútról.

A képek itt tekinthetőek meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése