2013. április 20.
Siófoki Makovecz templom
Első utunk a vasútállomástól néhány száz méterre kelet felé található a Makovecz Imre által tervezett evangélikus templom. Körülötte kis park található, de köszönhetően a korai órának nem nagyon volt ott rajtunk kívül más, így senkitől sem zavartatva tevékenykedhettünk. Nagyon hamar meg is találtuk a ládát, a pontos leírás alapján. Adminisztráció és a csere-bere után útnak is indultunk túránk bázisára.
Az odafele úton tartottunk egy kis gyors városnézést. Elsőként elhaladtunk a Víztorony alatt, majd menet közben készítettünk pár fotót a Fő téren levő szobrokról. Megálltunk még pár percre a Trianon emlékműnél, ahol egy ládát is kerestünk, de más látogatók miatt letettünk a felkutatásáról, inkább haladtunk tovább célunk felé.
Odaérve rögtön kitöltöttük a regisztrációs nyomtatványt, majd megkaptuk a kis útravalónkat egy dobozos üdítő és egy itiner/menetlevél formájában. A választható három táv - 10, 25, 40 km - közül mi a középsőt választottuk, és a felszerelésünk igazítása után nekivágtunk a túrának. A várost dél felé hagytuk el, majd az autópálya fölött elhaladva nyugat felé fordultunk. Egy darabig a pálya mellett haladtunk és sorra előztünk néhány előttünk induló túrázót. Balról lassan megjelent mellettünk a Békás-tó, melyről csináltunk pár szép fotót. Ezen a szakaszon piros sáv jelzésen haladtuk, egészen a töreki Nádas Csárdáig. Ott volt az első ellenőrzőpont, ahol az igazolópecsét mellé egy szelet csokit választhattunk. Kezdeti lendületünk eddig tartott, innentől fogva kicsit visszavettünk a tempóból, nehogy idő előtt kifáradjunk.
Az állomás után egy szakaszt jelzetlen úton teljesítettünk nyugat felé tartva, majd nagyjából egy kilométer után északra fordultunk és zöld sáv jelzést követve haladtunk tovább. Jobbról virágzó barackfák szolgáltak látványosságul. Néhány száz méter megtétele után elértünk a Töreki-halastavakhoz. Volt mit fotózni, ezért megálltunk picit, találtunk egy kis napozó teknőst is az egyik tó partjához közel. A néhány percnyi pihenő után elindultunk, magunk mögött hagyva a még nézelődő csapatokat. Majdnem két kilométert lépdeltünk, majd az Endrédi tavaknál találtuk magunkat, ahol újabb ellenőrzőpont várt minket. Ott almát kaptunk ellátmány gyanánt a személyzettől, és azt fogyasztva keltünk ismét útra. Enyhe emelkedőn haladtunk előre, balról szántó, jobbról a halastavak szegélyezték utunkat. Bár látni nem láttuk, de hallottuk mekkora élet zajlik a tóparti nádasban - kész koncertet adtak a békák és a madarak. Úgy másfél-két kilométert haladtunk így, megszámlálhatatlan kis sárga "bokrok" között. Ezeket a kis bokrokat tavaszi héricsek alkották, melynek egy példánya a teljesítésért járó kitűzőn is visszaköszönt egy kép formájában. De ne szaladjunk ennyire előre.
Az emelkedő egy idő után lejtővé változott, és ahogy elhagytuk a hosszan elnyúló tórendszert utunk elkanyarodott nyugat felé. A kedvező szintkülönbség változást nem élvezhettük sokáig. Pár száz méter után ismét emelkedőn haladtunk, aminek a tetejére érve máris Balatonendréden találtuk magunkat. Pár száz métert haladtunk a település utcáin, majd elértünk a következő ellenőrzőpontra, a helyi kocsma teraszára. Az adminisztráció után úgy döntöttünk tartunk egy nagyobb lélegzetvételnyi pihenőt, és beültünk egy hosszúlépésre. Nagyon finom volt és hihetetlenül jól esett a szinte nyári melegben.
Elfogyasztva a koktélunkat folytattuk a túrát. Egy geoláda miatt, kicsit letértünk az útról és megkíséreltük felkeresni a Barát-likat. Pár száz méterre van a község határától, de az oda vezető út a korábbi időszak csapadékos időjárása következtében veszélyessé vált, ezért azt lezárták. Az útvonalra szomorúan tértünk vissza, de gyorsan el is felejtettük a látványos környezet miatt. Löszös horhóban haladtunk, egy-két helyen ott is látszott a természet pusztító tevékenysége. Rövid szakasz után elértünk a Gyugyi-patakhoz, aminek medrében - legnagyobb meglepetésünkre - alig csordogált víz. Ezután egy rövid aszfaltos szakasz következett, és miután visszafele is kereszteztük a vízfolyást, elértünk az M7-es egy kisebb völgyhídját. A híd alatt átérve jelöletlen, ám a szervezők által jól szalagozott szakasz következett. Ez a rész annyira nem tetszett, látnivaló alig, ráadásul egy félbehagyott fakitermelés még jobban csúfított az összképen. Felüdülést az jelentett, mikor elértük a sárga sáv jelzést, ekkor már tudtuk, hogy közel a cél.
Alig két kilométer után el is értünk az utolsó ellenőrzőpontra, Zamárdiba, a Kőhegyi kilátóhoz. Gyorsan pecsételtettünk, majd felmentünk a kilátóba körülnézni. Megcsodáltuk az előttünk elterülő Tihanyi-félszigetet, és próbáltuk felrajzolni az útvonalunkat a délre elterülő dombságon. Nézelődés után továbbindultunk a város központjába, az általános iskolához. Közvetlen szomszédságában áll a Kisboldogasszony római katolikus templom, aminek a toronyórája pont négy órát mutatott, mikor odaértünk. Beérve az iskolaépületbe a célbírók és egy megterített asztal várt minket, megpakolva zsíros kenyérrel. Kis papírmunka után megkaptuk a teljesítésért járó oklevelet és kitűzőt, majd leültünk kicsit, és közben ettünk a felkínált szendvicsekből. Miután pihentünk egyet elmentünk a vasútállomás felé, hogy hazaindulhassunk. A vonatunkra azonban várni kellett, ezért vettünk egy jégkrémet, hogy töltsük az időt, és végképp megkoronázzuk a napot.
Ennyi lett volna a nap krónikája, összességében nagyon élveztük az egészet. Most először túráztunk ezen a vidéken, de minden bizonnyal nem utoljára, köszönhetően a szerevezőknek, akik remek munkát végeztek, egy rossz szavunk sem lehet. Amennyiben jövőre is lehetőségünk lesz rá mindenképp menni fogunk, és kitudja, talán még a hosszabb távot is bevállaljuk.
A túra közben készült képek itt találhatóak.
Köszönjük a részvételt, remélem jövőre találkozunk.
VálaszTörlésSzücs Endre
Ha a 25 km-et táv kitűzőjén lesz a cinege akkor mindenképp megyünk. :) Köszönjük a lehetőséget!
TörlésFülöp Gábor