Hamar beneveztünk a Sportcentrum büféjében és pár perc múlva el is indultunk A Fő utcán kezdtük a túrát, majd a Nagy Lajos utcánál a Piros sáv jelzésre kanyarodtunk. Ez vezetett minket a Malomkerti-völgybe. Az elején még aszfaltúton ballagtunk, majd a szinte teljesen befagyott Apátkúti-halastó és az Ördögmalom-vízesést elhagyva az úttal párhuzamos ösvényen folytattuk utunkat.
 |
| A befagyott tó |
Innentől csak néhány hosszabb-rövidebb szakaszra tértünk vissza az aszfaltra, amúgy a közben Apát-kúti-völgy nevet felvevő képződmény alján futó ösvényen gyalogoltunk. Számos szép látnivalóban volt részünk ezen a szakaszon is: források, különböző sziklaalakzatok, mégsem csak ezek azok, amik miatt emlékezetes marad. Jó néhány alkalommal voltunk kénytelenek keresztezni a völgyet formáló patak medrét. A folyamból kiálló kövek a jégtől elég csúszósak voltak, valamint néhol a meredek partoldal is lassították a menetelésünket. Valamennyi alkalommal sikerült elkerülni a megcsúszást, így szárazon jutottunk túl a völgy nehezebb részén.
 |
| Azért volt egy kis napsütés is |
Ezután alig egy kilométerünk maradt, hogy beérjünk Pilisszentlászlóra, a túránkon érintett egyetlen településre. Felkerestük a központban található Szent László-szobrot, amivel pár túratársat megtévesztettünk, mivel az nem esett közvetlenül az útvonalra, de aztán mindenkit megnyugtattunk, hogy helyes az irány amin haladnak.
 |
| A szobor |
A falu után egy nem túl meredek de kitartó emelkedő szuszogtatott meg bennünket. A zöld sávval jelzett út végén a Hegytető nevezetű pihenőhelyre, túránk első ellenőrzőpontjára érkeztünk meg. Józsi etető-itató pontnak nevezte előzetesen a létesítményt, és nagyjából igaza is lett a dologban. Pecsételés után jó néhány szelet hagymával ízlésesen megszórt zsíros kenyér elfogyasztása és egy bögre finom, forró tea elkortyolása után indultunk csak el. Azért egy rövid időt még eltöltöttünk a tűz mellett, majd magunk mögött hagytuk a helyszínt.
A Pap-rét felé vezető műúton indultunk el és egy rövid emelkedőt letudva rácsatlakoztunk az Országos Kéktúra útvonalára. Innentől utunk a Kékes élmények felelevenítésével telt. Zsu és az én történeteim jobbára csak arról szóltak, hogy épp melyik nagyobb fa vagy esőbeálló alatt leltünk menedékre a hirtelen megeredő eső miatt, illetve a rövid csapadékmentes időszakokat kihasználva hol álltunk meg falatozni. A párás levegő ezúttal sem hagyott lehetőséget a kilátóhelyekről való nézelődésnek, így jobbára csak folyamatosan meneteltünk.
 |
| Fentről jöttünk |
A tavaly év végi ónos eső errefelé is okozott károkat, ezek nyomai szinte egészen Visegrád határáig elkísértek bennünket. A Nagy-Villám és a Bobpálya tövéhez érve átváltottunk a kék + jelzésre és ezt követve értünk el túránk második ellenőrzőpontjára. E pont a túra névadója, Görgey Artúr emlékművének tőszomszédságában volt. Pecsét és egy csoki átvétele után szusszantunk kicsit.
 |
| Az emlékmű |
Az emlékművet elhagyva előbb megálltunk kicsit a Salamon-toronynál, majd az onnan levezető lejtőn lecsusszantunk a városba. Onnan pedig már csak 20 perc kellett s be is értünk a célba. Pár pillanattal később már kezünkben is tartottuk az okleveleinket, aztán mehettünk zsíros kenyeret majszolni. Falatozás és teázás után pedig visszaindultunk Budapestre.
Egy remek túrán vettünk részt, köszönet érte mindenkinek aki hozzájárult hogy ott lehettünk. Ismét egy olyan vidéket ismerhettem meg egy kicsit behatóbban, ahol eddig nem nagyon jártam s az időjárás is megfelelő volt. Kell ennél több?
További képek: (Kispál Zoltán, Fülöp Gábor)
 |
| 2015.01.02., Görgey Artúr emléktúra 25 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése